Képei rendkívüli gyorsasággal készülnek el, átlagosan pár perc alatt, de előfordult, hogy egy komoly kivitelű festménye ötven másodperc alatt született meg. Ez a képtelennek tűnő sebesség a kreatív médiumoknál a legkülönfélébb műfajokban is jellemzőnek nevezhető, például az író médiumok pár óra alatt terjedelmes regényeket is képesek lejegyezni. Gasparetto-nál – a róla készült dokumentum felvételeken is jól láthatóan – a transzállapot rángásszerűen gyors végtagmozgásokat eredményez, ezek azonban teljes mértékben koordináltak, dacára, hogy említett módon, az eredményességet szemmel nem kontrollálja.
Louis Gasparetto, aki ezen a módon eddig kb. tízezer képet készített, szkeptikusok jelenlétében is rendszeresen tartott nyilvános bemutatókat, a művek sajátos elkészítési módjával kapcsolatosan így semmiféle csalásra utaló gyanú nem merülhet fel." (1).
Amikor a fenti fiatalembert először láttam, nem volt kétségem afelől, hogy valami különleges és valódi dolog történik általa. A magyarázatok, amikkel tevékenységét próbálták megfejteni, már több kérdést felvetett. Ugyanis rég nem élő festők eredeti stílusában alkot képeket, ráadásul több, különböző korban élt nagy festőt is megidéz. Ezoterikus körökben kézenfekvő magyarázattal álltak elő, miszerint a fiatalemberen keresztül, ezek az elhunyt művészek nyilatkoznak meg.
Ha a reinkarnáció nézőpontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor is pár probléma merül fel. Ha ezek a festők meghaltak, akkor lehet, azóta már újjá is születtek - akkor viszont ki (vagy mi) fest Gasparettón keresztül? Ha tényleg a túloldalról veszi igénybe egy egykor élt művész Gasparetto személyiségét az alkotáshoz, ezt miért teszi? Dolga végezetlenül távozott és most így kompenzál? Több száz évet várt a megfelelő lehetőségre? Nem hinném.
Egy ideje sejtem, hogy a jelenség mögött egész más magyarázat rejlik. Két dolog ösztönzött arra, hogy megpróbáljam a jelenséget egy más nézőpontból megfejteni: egy cikk és egy videó amiben egy srác Queen-t énekel.
A videón Marc Martel egyáltalán nincs transz állapotban, ezoterikusan
fogalmazva nem "csatornáz", mégis úgy énekel, hogy csukott szemmel
hallgatva Freddie Mercury hangjától borsózik az ember háta. Pedig
tudjuk, hogy a srác csak megtanult egy dalt, mégis pontosan ugyanazt az
információt hozza át, amit Freddie Mercury és a Queen egykor.
Ha egy elhunyt művész ilyen módon megidézhető, akkor az, amit alkotott, az alkotás fizikai léte nélkül is létezik. Van egy információs lenyomata, ami tárolódik az univerzumban. Ráadásul időtől és helytől függetlenül, hiszen nem kell oda menni az információ megidézéséhez, ahol az keletkezett. Az alkotás lehívható bárhonnan, mint ahogy egy honlapot meg tudunk nézni a számítógépünkön. Nem tudjuk, hogy hol van az adat, milyen formában van tárolva, csak a webcím ismeretében le tudjuk tölteni és meg tudjuk nézni.
Vannak jellemző részletek, amik alapján egyértelműen megjelenik előttünk az eredeti forrásinformáció. Napraforgót szinte mindenki festett, akinek volt rajzóra az iskolában. De nem úgy, hogy az ember azonnal arra gondol, hogy ez Vincent Van Gogh műve. A Bohemian Rhapsody első pár sorát is meg lehet tanulni elénekelni, de amikor Marc megszólal, az Ő hangjában benne van az az plusz, ami képes élővé varázsolni ezzel a Queen-t.
Volt egy érdekes tapasztalatom a Viber nevű telefonprogrammal. Alapvetően egy jó minőségű beszédátvitelt ad, de egyszer nagyon kis sávszélességű internetkapcsolaton használtam. Felhívtam rajta a páromat, és egy teljesen idegen női hang szólalt meg kristálytisztán a vonal másik végén. Megdöbbentem, hogy ez ki, és hogy került ide. A párom volt az, de nem ismertem fel a hangját. Ez elgondolkodtatott: tehát van az a fokú veszteséges tömörítés (a netes telefonok mindegyike ezzel dolgozik), amikor - bár a beszéd teljesen tisztán érthető, a jelleg, ami miatt felismerjük a másik embert, már nincs benne, mert a tömörítés kidobta, mint felesleges adatot. A fizikai beszédkapcsolat létrejött, de a tudati pár pillanatig nem - elégséges információ hiányában.Mekkora ez az adathalmaz, ami a címzéshez kell? Meglepő, de nagyon kevés. Elég pár másodpercnyi hang, vagy egy pillanat, amíg egy avatott szem a festményre néz. Ahogy egy honlap címe is csak pár betű, de ha helyesen írjuk be hatalmas adatmennyiség töltődik le.
Azt mondhatjuk, hogy a fizikai - és a nem fizikai objektumok mögött is - létezik azok információs háttere, ami a megnyilvánult objektív dolog információs háttér tárolója. A lehívás, vagyis a helyes címzés azt mutatja, hogy ez az objektív létezőtől függetlenül is van - az univerzum háttér információs szintjén.
Mi lehet ez a háttér rendszer, hogyan lehet ezeket a tárolókat elképzelni?
Úgy tűnik, erről már Platón is tudott, mert minden dolgot egy mögöttes - az ideák világában létező (ideális) - háttértartalommal kötött össze és abból eredeztette.
Thomas Campbell, egy interjúban azt állítja, hogy a világunk információs alapú és ez az információ holografikus szerkezetű. A holografikus szerveződés alaptulajdonsága a "tartalom által címzett tartalom", vagyis ha rendelkezel bizonyos - elégséges mennyiségű, de nem sok - információval, akkor a hologram - az önhasonló működése miatt, képes a teljes információt visszaadni. Ráadásul mindezt hely és időfüggetlen módon - hiszen a hologramban az információ rendezett, de teljesen diffúz (szórt) formában van tárolva.
Eljutottunk oda, hogy értjük, hogyan lehet minimális adat segítségével, a hologram önhasonló és diffúz működését kihasználva a keresett teljes információt lehívni. Biztos, hogy az az információ jön le, amit keresünk? Miért Van Gogh festményének "holotárolója" válaszol, miért nem Pistike negyedik osztályban festett napraforgójának a tárolája? A kérdés a címzés kódolási információ-tartalomban keresendő.
Nem elég egy hasonló mintát megadni, hanem a keresett információ lényegi és specifikus részeit kell birtokoljuk. Ha csak hasonló mintánk van, arra csak egy óriási, de diffúz minta választ kapunk a hologramból, amit a tudatunk nem tud dekódolni - ugyanis nincsenek meg azok a specifikus minta részleteink, amikkel a címzést és dekódolást is el tudjuk végezni. Ez a hologram egy zseniális működése, mivel csak arra a kulcsra nyílik, amiben a teljes információ bizonyos mintázata szerepel. Azt mondhatjuk, a holografikus szerkezetű univerzum alapvetően védett címzéssel rendelkezik. Védett a véletlen vagy jogosulatlan hozzáférés ellen. Köznapi nyelven - ha egy információval nincs dolgod, akkor nem találkozol vele. Mondhatjuk úgy is: amennyire konkrét a kérdés, annyira lesz konkrét a válasz is.
Az észlelés eszköze a tudat, de a hologram ezen címzési és dekódolási mechanizmusának működése nem a tudatos, hanem jóval a mély tudati szint alatt van. Ha úgy tetszik - ez a tudatunk mélyén folyamatosan jelenlévő mélytransz-szintje, amiben nem vagyunk tudatosak. Ahogy a világ holografikus szerveződésű, hasonlóan a tudatunk és annak működése is az.
Matematikai mélységekbe vezetne - és nem is ennek a cikknek a tárgya - annak megértése, hogyan lehet egy lineáris jelfolyammal (pl egy hanghullámmal, ami egy lemezről vagy mp3-ból szól) egy holografikus információs tárolót megcímezni. De ugyanez megtehető egy 2D-s adatfolyammal is, ami a monitorodon egy kép, de az internetről letöltve, a kábelen csak egy rövid elektromos jelsorozat - ránézve mégis képes egy komplett, holografikus szerver tartalmát letölteni a tudatodra.
Mindez lehetséges, hiszen számítógépes technikával már tudunk hangot, képet vagy hologramot is tárolni, pedig ott fizikailag csak némi strukturált kvarckristály és mágnesség, elektromosság van jelen. Ha értjük, hogy az információ nem a fizikai objektumok által létrehozott tulajdonság, hanem fordítva - az információ hozza létre a dolgokat a valóságban - akkor a fentiek talán nem is annyira meglepőek.
(1) Idézet: https://rejtelyekszigete.com/louis-antonio-gasparetto-festo-medium/